MŰVÉSZET ÉS KULTÚRA
ajánlások, értékelések
fotográfia
Könyvismertető

Esterházy Péter: A szavak csodálatos életéből c. könyvéről
Ez a rövid könyvecske a Mindentudás Egyetemén pár évvel ezelőtt elhangzott előadás bővített változata. A szerző a nyelv mestereként tűnik fel az egész mű folyamán, illetve helyesebben úgy fogalmazhatunk: a nyelv eszközeinek gyakorlott s jártas forgatója.
Mint azt a mű címe is jelzi, a szavak alapvető gazdagságán túl, a nyelv segítségével kibontva ezt a világot még színesebbként, összetettebbként ismerhetjük meg. Egy szónak több jelentése is lehet, különböző szövegösszefüggésekben más-más jelentéssel bírhatnak, s ezt a lehetőséget a szerző az előadás során rengetegszer felhasználta. Gyakran átmenet nélkül alkalmazva, így egészen különleges ívű "asszociációs pályákat" is felvillanthatott. Remek példát mutatott mindjárt az előadás elején, mikoris a nyelvet mint írói szerszámot mutatta be:
"Én szívesen látom az írót, magamat - mint kézművest. Még inkább kőműves. Kőmíjjes. Tégla, malter, rakni, nő a fal, leomlik, újra, föl-le, Kelemenné, szóval valami nő."
Ebben az idézetben a "mondat is írja önmagát" (ti. "a nyelv is szerző"), ugyanis a mondandó megformálásakor a nő nem csak igeként, hanem köznévként is feltűnik. Ez a felismerés arra enged következtetni, hogy egy író számára "az rossz jel a munka minőségét illetően, hacsak az van a könyvünkben [könyvében], amit beletettünk [beletett]", tehát úgy illene, hogy "sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található [legyen] a szövegben, mint amennyit az író beletett".
Az előadás témájának összetettsége, bonyolultsága nem kétséges, hiszen "itt a tárgyról való beszéd része magának a tárgynak", tehát a nagyzolásszerűen, matematikai szókészletből összerakott szókapcsolat nem is annyira megtévesztő: "könnyű Moebius-szalagok úszkálnak szigorú Klein-kancsókban". E kettő a számítástudomány végtelen fogalmának tárgyi leképezése, mely modellek mindkét sorrendben párhuzamba állíthatóak a beszéd s annak tárgya fogalompárosával. Beszélni a beszédről magáról, nos, nehéz eldönteni, hogy a konkrét cselekvés illeszkedik formálhatóan a tett "szilárdtestfizikai" szabályaihoz, avagy fordítva: a konkrét cselekvések sokaságához idomul a tett fogalmi megragadása.

A kellő körültekintéssel kifejtett bevezetés után a szerző rátért előadásának fő témájára: a szavak csodálatos életére. Első egységként a szóhasználat térbeli s időbeli változását elemezte.
A térbeli változás roppant egyszerű és érthető, elég csak a "magyar" szóra gondolni. Egészen más a csengése az elszakított országrészeken (pl. Csíkszeredán), mint Budapesten. Az elcsatolt országrészeken ennek a szónak hatalmas mélysége van, egészen érthetővé válik, ha az "édes hazám" kifejezésre gondolunk. Ezzel szemben itthon, például Pesten, vajmi keveset takar az előbb említett drámaiságból.
Áttérve a szavak időbeli változására, egy még érzékletesebb példát említ az előadó:

  Négysoros
    54
    55
    57
    58

A hetvenes években ez a vers igen bátor, hazafias remekmű lehetett volna az elnyomó diktatúra ellen. Ugyan nem remekmű, de "a hiányzó mágikus szám érzékletesen fejezi ki a magyar nép örök szabadságvágyát,? tényleg ott lüktet a Gottfried Bennt idéző új tárgyiasság, mely mintegy Petőfi Sándor okos lelkesültségével ötvöződik". És akkor most mindezt a jelenre vetítve: pusztán számolási készségünk hiányáról tehetnénk tanúságot.
A négysoros kiváló példa a szavak időbeli változására, hosszabb időintervallumon. Ennél adódhatnak sokkal rövidebb időtartamot igénylő formálódások is, melyeket az előadó nemes egyszerűséggel csak "kérész életű divatszók"-ként említ. Egy szónégyest hoz a jelenlegi politikai életből: markáns - mentén - aki - alkalmasint, melyek közül is talán az első a legotrombább. Markáns véleménykülönbség. Mint kifejezés, éppenséggel értelmes, csak éppen a jelen közéleti valóságával összevetve, a pártok propagandaszólam-futamaik kapcsán, kicsit zagyva.
Továbblépve a szavak tér és időbeli változásától, bár némineműleg még ahhoz köthetően, az író előadásában a szavak múltjának ismeretére tért át. Állítása szerint nem puszta figyelmesség, hanem erkölcs, kötelesség kérdése a szavak egykori jelentésére odafigyelni. Az kevés, hogy mi a szót eredeti értelmében akarjuk használni, ugyanis a szóhoz minden, valaha használt jelentése hozzátartozik. Remek példa erre a problémára: "a romák lakásproblémájának végső megoldása". Nem is a kijelentés valóságtartama az igazán problémás, hanem a XX. századi diktatúrák jellemző szókincsében betöltött kitüntetett szerep.
Az előadó említette a szavak trágár, obszcén szerepét is. Elmondása szerint nincsen önmagában obszcén szó, hanem az összefüggés, a dolgok egésze határozza meg az adott szó szalonképességét. Ennek persze nem mond ellent, hogy "nemzeti büszkeségünk egyik alapeleme a káromkodás". Itt most a káromkodást a trágárság szinonimájaként említi, nem istenkáromlásként. Kundera szerint ez a legmélyebb gyökér, mely a hazához köt. Saját anyanyelvünkön téve "csupa szív és érzés".
Az előadás további menetében magasabb perspektívákhoz emelkedtünk; az egyes szavak szintjéről a nagyobb összefüggésekhez, egészen konkrétan az irodalom látószögéhez. Már volt szó egyszer arról, hogy a nyelv nem pusztán írói szerszám, több annál. Tehát "az irodalom nem egyszerűen használja a nyelvet", "nem az a helyzet, hogy van egy gondolat, aztán van egy nyelvi készség, és akkor ezek szerencsésen találkoznak". "Az irodalom a nyelven keresztül nézi és tapasztalja a világot", "nem elég gondolatilag tisztázni valamit, szavak kellenek hozzá". Az irodalom megítélése alapvetően kétféle lehet: vannak, akik szolgálóleánynak tekintik a nemzet, a társadalom előtt, s vannak, akik sokkal nagyobb mélységgel, a lét titkainak fürkészőjeként tartják számon (filozófiával, vallással, tudománnyal karöltve). Az első eset elég egyszerűre redukálja az irodalom szerepét, s kicsit furcsává is válik a kép, ha a zsarnokság megszűnik, de az továbbra is "elveszett szabadságról" beszél.
A második esetnél nagyon fejlett összetettséggel szembesülünk. Sokan azt várnák el, hogy az irodalom "valljon színt", ő azonban inkább "színeket vall". Fontos az árnyaltság szerepe, az irodalom nem a bináris világ követője.
"A jó könyv tehát beszél, ám bonyolultan beszél." Beszél, ráadásul a matematikából ismert univerzalitással, ugyanis a jó regénnyel nem lehetséges egyetérteni (vagy ugye egyet nem érteni) a forma és a tartalom összhangja miatt. Ha egyet tudunk érteni, akkor darabjaival értünk egyet, tehát levált a mondat a regényről, nincs egység, nincs univerzalitás.
Bonyolultnak pediglen azért bonyolult, mert a fürkészés teszi azzá önnön magát. Bonyolultan beszélő könyv hathat persze egyszerűen, dehát ez már csak a nagy írok nagysága. Magától a bonyolultságtól nem kell félni, csak a zavarostól.

Befejezésül az előadó a ma irodalmát és a ma emberét vetette kicsit mélyebb tanulmányozás alá. A mai irodalom sok szempontból különbözik a régebbi idők irodalmától: "hol a történet, hol vannak a szerethető figurák, hol az élet?" - kérdezheti az egyszerű ember. De ha kicsit mélyebben vizsgáljuk a dolgot, valójában a társadalom, valamint az egyén értékítélete teljesen átalakult, s ez mutat vissza az irodalomra, mely értelemszerűen szervesen kapcsolódik hozzájok. Innen a változás. Mások az értékek, mint régen, de igazából még a konszenzus sincs meg az értékeket illetően. Ha figyelembe vesszük, hogy teljesen átalakult a világhoz való viszonyunk, mások a kapaszkodóink, ráadásul kinek-mi, akkor már nem is olyan meglepő az irodalom ilyetén modernsége. Létünk fürkészése adja magát.

Összeállította: ifj. Koller Miklós
Koller Építészeti és Mérnökiroda     www.kollermiklos.hu
A honlapon található fotók, rajzok és írások a szerző tulajdonjoga. Felhasználásához a szerző engedélye szükséges.
Engedély nélküli továbbközlése szerzői jogot sért!