ÉPÍTÉSZET, ÉPÍTÉS
épülettervezés
kivitelezés
felelős műszaki vezetés
ellenőrzés
szaktanácsadás
kivitelezés
felelős műszaki vezetés
ellenőrzés
szaktanácsadás


A KERAKOLL cég által kifejlesztett anyaggal és technológiával a korábban alkalmazott megoldásoktól eltérően a falakban a teljes élettartamra leáll a kapilláris nedvesség áramlása, ami utólagos kezelések nélkül is hosszú távú megoldást jelent.


A falszerkezetek építéséhez a falazási technikát - a falazóelemek (természetes kő, égetett agyagtégla, stb.) és a kötőanyagok fajtájától függetlenül - évszázadok óta használjuk. Kezdetben a falazatoknak, mint tartószerkezeteknek a méretezése az építési tapasztalatokon alapuló ökölszabályok alapján történt. Sok próbálkozás, épületkár volt egy-egy jól használható szabály mögött, amit azonban csak meghatározott mérettartományban és szerkezeti kialakítás mellett lehetett biztonságosan alkalmazni. Új konstrukció, nagyobb méretek mindig újabb tapasztalatot nyújtottak a szabályok alkalmazhatóságával kapcsolatban.
A kultúra értékek kutatása, értékek megőrzése, értékek továbbadása. Építészeti kultúráról is akkor beszélhetünk, ha épületeink értéket közvetítenek úgy, hogy közben értéket - épített és természeti környezet értékeit - őriznek. Az építészet meghatározó eleme, egysége, harmóniája, az adott építészeti kor teljességét jelenti, ezért az építészet, a stílus változása jön létre, amikor az alkotó elemek közül akár egy is - például az építéstechnológia - megbontja ezt az egységet. Mert amint a megfelelő technika és anyag rendelkezésre áll, új, soha korábban nem látott épületformák jelennek meg. Az építéstechnológia, mint az építészet egyik alkotóeleme az elmúlt évezredek során mindig az egység és harmónia fenntartásának szolgálatában állt.

Koller Építészeti és Mérnökiroda     www.kollermiklos.hu
A honlapon található fotók, rajzok és írások a szerző tulajdonjoga. Felhasználásához a szerző engedélye szükséges.
Engedély nélküli továbbközlése szerzői jogot sért!
A honlapon található fotók, rajzok és írások a szerző tulajdonjoga. Felhasználásához a szerző engedélye szükséges.
Engedély nélküli továbbközlése szerzői jogot sért!